

Kerekes Katalin – Adásszünet, 2012 Barcza Gergely – Hegyeshalom, 2012
A kiállítás január 5-ig megtekinthető az Artbázison, 1085, Budapest, Horánszky u. 25.
Hova tovább? címmel kerekasztal-beszélgetést és közönségtalálkozót szervezünk a témában.
November 28. 19 óra, Ártbázis
Az FFS és a Kontra Műhely közös projektjében azt vizsgálja, miként látja generációnk, a ’80-as években születettek generációja önmagát? Mások vagyunk-e, mint az előttünk születettek és az utánunk következők – és ha igen, miben és mitől vagyunk mások? Hatással van-e gondolkodásunkra, hogy gyerekkorunk egy részét a szocializmusban töltöttük, mégsem fiatal felnőttként éltük meg a rendszerváltást?
Célunk egy alkotói műhely kialakítása, ahol fiatal társadalomtudósok, szociológusok segítségével arra vállalkozunk, hogy megfogalmazzuk a ’80-as generáció jelenlegi társadalmi kérdéseit, problémáit – a fotó médiumán keresztül. A műhelymunkát vitaindító beszélgetésekkel kezdjük május végi, június eleji konzultációkkal, melyekre a Kontra Műhely ’80-as generáció c. esszékötetének szerzői, vendégelőadói hozzák a témát. A találkozók során a felmerült kérdéseket megvitatjuk, majd ezekre a gyakorlat, az alkotás segítségével igyekszünk választ adni, illetve a kérdéseket tematizálni.
A létrejött munkákból a Fotóhónap keretén belül, november folyamán kiállítást rendezünk az Artbázison.