Kulcskérdések
Hogyan alakulnak ki közösségek a szocializmus felbomlása után?
Mi jelent élményt nekünk, mai fiataloknak?
Hogyan fejezzük ki érzelmeinket, milyenek a párkapcsolataink?
Mi az oka a késői felnőtté válásnak?
Miből áll össze az identitásunk?
Mennyire motivált, mennyire tettre kész ez a generáció?
Mennyire reális a magunkról alkotott képünk?
Lépések
1. Fiatal társadalomtudósok konferenciáját szerveztük meg a 80-as generáció speciális élethelyzetének, problémáinak feldolgozására.
2. A konferencián elhangzott előadásokra épülve esszékötetet jelentettünk meg.
3. Az esszékötet bemutatásával egybekötött összművészeti estet rendeztünk az erzsébet téri Gödörben, melyen alkotók az esszékötet tükrében feldolgozzák a 80-as generáció speciális élethelyzetét és problémáit.
Anyagok
ESSZÉKÖTET LETÖLTÉSE (Az esszékötet nyomtatott formában ingyenesen elvihető a Montázs Teaház és Galériából, illetve a Mai Manó – Magyar Fotográfusok Háza Könyvesboltjából. Továbbá ingyenesen megrendelhető itt, de a postaköltség a megrendelőt terheli.)
KIÁLLÍTOTT MUNKÁK
AZ EST KÉPEI
SAJTÓ
80-as generáció a Facebookon
Részletes beszámoló
A Kontra Műhely célja alapvetően egy olyan szellemi közeg és közösség létrehozása, amely aktuális társadalmi problémákkal foglalkozik, művészeti és tudományos módszerekkel dolgozza fel azokat.
Eddigi legnagyobb projektünk során a 80-as generáció, azaz a 80-as években született fiatalok kilátásait, helyzetét, motiváltságát vizsgáltuk. A téma több szempontból is érdeklődésre tarthat igényt. Egyrészt ez a korosztály most lép be a munkaerőpiacra, így egyre jelentősebb szerepet játszik a gazdaságban és a társadalmi életben. Másrészt ez a korosztály a rendszerváltozás utáni első, már felnőtt generáció, melynek értékrendjét alapvetően a demokratikus és piacgazdasági keretek határozták meg. Úgy gondoljuk, hogy mindenképp szükséges foglalkozni a 80-as generáció, saját korosztályunk problémáival, meglátásaival, hiszen az nem elsősorban az elmúlt 20 év eredményeiről is számot ad.
Első lépésként egy felhívást tettünk közzé pályakezdő, a vizsgált korosztályba tartozó társadalomtudósok körében, hogy vizsgálják meg ezt a témát saját érdeklődésüknek megfelelően. Vizsgálják tehát bármilyen olyan szempontból, melyet általánosnak, érdekesnek tartanak és prezentálják azt a konferencia keretén belül. A felhívásunkra többen is jelentkeztek, végül 15 előadó 11 előadását hallgathatták meg a résztvevők 2010. október 29-31-e között, a SÍN Kulturális Központban. A konferencián minden előadást vita követett, majd nap végén irányított vitára került sor. Az előadók egy-egy kérdését beszélték meg a különböző csoportok, a vita eredményeit pedig ismertették a többi résztvevővel és igyekeztünk megtalálni a közös nevezőt, mindenki számára elfogadható állításokat megfogalmazni. A konferencián a három nap alatt mintegy 50-60 érdeklődő fordult meg.
Az előadások anyagait ezt követően esszékbe foglalták a kutatók, melyet megjelentettünk egy esszékötetben, saját kiadásban. A kötet célja nem egy tudományosan helytálló kiadvány megjelentetése volt, hanem – ahogyan a konferenciának is – egy körkép készítése arról, hogyan is látja saját magát ez a korosztály. Kirajzolódnak-e közös pontok, meghatározó jelenségek a különböző problémák vizsgálata során? Igazolódnak-e bizonyos hipotézisek?
A konferencia és az esszékötet alapján a következő konklúziókat fogalmazhatjuk meg. Fontos különválasztani az életkorból fakadó és a történelmi korból fakadó nehézségeket. Megállapíthatjuk, hogy vannak olyan típusú problémák, melyek valóban újszerűek és ezért nehézséget okoz megoldásuk, kezelésük. Ez elsősorban a nyugati életmodellhez kapcsolódó, demokratikus, kapitalista, globalizációs keretek közötti szocializálódás eredménye, mely mindenképp eltér a korábbi generációk életkeretétől. Ezért valóban vannak olyan szituációk, ahol a szülői korosztály életútja, tapasztalata nem példaértékű, nem értelmezhető modellként. Összességében tehát azt mondhatjuk, egyéni értékrendet kialakítani és ez alapján szabadon döntést hozni, a lehetőségekkel élni tudni, ezek azok a képességek, melyeket ennek a korosztálynak meg kell tanulnia. Az esszékötet itt tölthető le. Az esszékötet nyomtatott formában ingyenesen (a postaköltség a megrendelőt terheli) itt igényelhető.
Az esszékötet elkészülte után újabb felhívást tettünk közzé, ezúttal pályakezdő művészek számára, melyben bemutatási lehetőséget biztosítottunk a témához kapcsolódó alkotásaiknak. Ezeket egy összművészeti est keretén belül mutattuk be 2011. január 23-án, a Gödör Klubban, telt ház (kb. 350-400 ember) előtt. Összesen kilenc képzőművészeti alkotás, két filmvetítés, egy színházi előadás, egy koncert és egy DJ-szett jelentette az este programját, összesen 23 művész közreműködésével, Farkas Zsófi rendezésében. A kiállított munkákat itt lehet megtekinteni.
A Fővárosi Önkormányzat „Te jössz!” pályázata támogatta munkánkat.
A konferencia programja és az esszékötet szerzői:
1. Tarr Ferenc: A téma felvezetése meghallgatom>>
2. Benedek Csanád: A szimulakrum jelensége, avagy mennyire reális a magunkról alkotott kép?
3. Antal Nikolett: Lemoshatatlan festékek – nem gyógyuló sebek- A kortárs művészet poszttraumatikus jelenségei meghallgatom>>
4. Szabó Anita: A ’80-as generáció identitása
5. László Johanna: A közösségiség és az átmenet generációja – avagy a szocializmus felbomlását követően hogyan változott meg a közösségiség fogalma? meghallgatom>>
6. Stalzer Tamara: A családmodell átalakulásának hatása a párkapcsolatokra
7. Babócsai Zsuzsa: Az érzelemkifejezés a ’80-as generációban
8. Pataki Teréz – Korenyák Zsófi: Az „élmény” fogalma éjszakai szórakozóhelyek korosztályi közönsége alapján meghallgatom>>
9. Schneider Géza – Laposa Richárd: A külföldre utazás motivációja meghallgatom>>
10. Kocsis Andrea: A posztadoleszcencia jelensége és a kortárs egyetemista generáció meghallgatom>>
11. Berecz Dia – Molnár Zsófia – Papp Gergely: Motivációs levélen innen és túl – Az 1980-1985 között született fiatalok motivációkeresése a munka világában
Az összművészeti est résztvevői:
A 80-as generáció című projektünk lezárult.
A 80-as generáció című projektünk három elemből épült fel.
-
Fiatal társadalomtudósok konferenciája a 80-as generáció speciális élethelyzetének, problémáinak feldolgozására.
-
A konferencián elhangzott előadásokra épülő esszékötet.
- Az esszékötet bemutatásával egybekötött összművészeti est, melyen alkotók az esszékötet tükrében feldolgozzák a 80-as generáció speciális élethelyzetét és problémáit.
Az esszékötet letöltéséhez kattints ide.
A kiállított munkákat itt tekintheted meg.
Az összművészeti est képei itt érhetőek el.
A projekt sajtóját itt lehet elérni.
Mi az az Y-generáció?
Hogyan alakulnak ki közösségek a szocializmus felbomlása után?
Mi jelent élményt nekünk, mai fiataloknak?
Hogyan fejezzük ki érzelmeinket, milyenek a párkapcsolataink?
Mi az oka a késői felnőtté válásnak?
Miből áll össze az identitásunk?
Mennyire motivált, mennyire tettre kész ez a generáció?
Mennyire reális a magunkról alkotott képünk?
A Kontra Műhely célja alapvetően egy olyan szellemi közeg és közösség létrehozása, amely aktuális társadalmi problémákkal foglalkozik, művészeti és tudományos módszerekkel dolgozza fel azokat.
Eddigi legnagyobb projektünk során a 80-as generáció, azaz a 80-as években született fiatalok kilátásait, helyzetét, motiváltságát vizsgáltuk. A téma több szempontból is érdeklődésre tarthat igényt. Egyrészt ez a korosztály most lép be a munkaerőpiacra, így egyre jelentősebb szerepet játszik a gazdaságban és a társadalmi életben. Másrészt ez a korosztály a rendszerváltozás utáni első, már felnőtt generáció, melynek értékrendjét alapvetően a demokratikus és piacgazdasági keretek határozták meg. Úgy gondoljuk, hogy mindenképp szükséges foglalkozni a 80-as generáció, saját korosztályunk problémáival, meglátásaival, hiszen az nem elsősorban az elmúlt 20 év eredményeiről is számot ad.
Első lépésként egy felhívást tettünk közzé pályakezdő, a vizsgált korosztályba tartozó társadalomtudósok körében, hogy vizsgálják meg ezt a témát saját érdeklődésüknek megfelelően. Vizsgálják tehát bármilyen olyan szempontból, melyet általánosnak, érdekesnek tartanak és prezentálják azt a konferencia keretén belül. A felhívásunkra többen is jelentkeztek, végül 15 előadó 11 előadását hallgathatták meg a résztvevők 2010. október 29-31-e között, a SÍN Kulturális Központban. A konferencián minden előadást vita követett, majd nap végén irányított vitára került sor. Az előadók egy-egy kérdését beszélték meg a különböző csoportok, a vita eredményeit pedig ismertették a többi résztvevővel és igyekeztünk megtalálni a közös nevezőt, mindenki számára elfogadható állításokat megfogalmazni.
Az előadások anyagait ezt követően esszékbe foglalták a kutatók, melyet megjelentettünk egy esszékötetben, saját kiadásban. A kötet célja nem egy tudományosan helytálló kiadvány megjelentetése volt, hanem – ahogyan a konferenciának is – egy körkép készítése arról, hogyan is látja saját magát ez a korosztály. Kirajzolódnak-e közös pontok, meghatározó jelenségek a különböző problémák vizsgálata során? Igazolódnak-e bizonyos hipotézisek?
A konferencia és az esszékötet alapján a következő konklúziókat fogalmazhatjuk meg. Fontos különválasztani az életkorból fakadó és a történelmi korból fakadó nehézségeket. Megállapíthatjuk, hogy vannak olyan típusú problémák, melyek valóban újszerűek és ezért nehézséget okoz megoldásuk, kezelésük. Ez elsősorban a nyugati életmodellhez kapcsolódó, demokratikus, kapitalista, globalizációs keretek közötti szocializálódás eredménye, mely mindenképp eltér a korábbi generációk életkeretétől. Ezért valóban vannak olyan szituációk, ahol a szülői korosztály életútja, tapasztalata nem példaértékű, nem értelmezhető modellként. Összességében tehát azt mondhatjuk, egyéni értékrendet kialakítani és ez alapján szabadon döntést hozni, a lehetőségekkel élni tudni, ezek azok a képességek, melyeket ennek a korosztálynak meg kell tanulnia. Az esszékötetet ide kattintva töltheted le.
Az esszékötet elkészülte után újabb felhívást tettünk közzé, ezúttal pályakezdő művészek számára, hogy a témához kapcsolódó alkotásaikkal jelentkezzenek, melyeket egy összművészeti est keretén belül, a széles nyilvánosság számára bemutathassuk. Összesen 9 képzőművészeti alkotás, 2 filmvetítés, egy színházi előadás, egy koncert és egy DJ-szett jelentette az este programját, összesen 21 művész közreműködésével. Az estre 2011. január 23-án került sor, az Erzsébet téri Gödör Klubban, nagy érdeklődés mellett. A kiállított munkákat ide kattintva nézheted meg. Az estről készült fotókat itt érheted el.
A projekt sajtómegjelenéseit itt érheted el.
A Fővárosi Önkormányzat „Te jössz!” pályázatának köszönhetően nyílt minderre lehetőségünk.
A konferencia programja és az esszékötet szerzői
1. Tarr Ferenc: A téma felvezetése
2. Benedek Csanád: A szimulakrum jelensége, avagy mennyire reális a magunkról alkotott kép?
3. Antal Nikolett: Lemoshatatlan festékek – nem gyógyuló sebek- A kortárs művészet poszttraumatikus jelenségei
4. Szabó Anita: A ’80-as generáció identitása
5. László Johanna: A közösségiség és az átmenet generációja – avagy a szocializmus felbomlását követően hogyan változott meg a közösségiség fogalma?
6. Stalzer Tamara: A családmodell átalakulásának hatása a párkapcsolatokra
7. Babócsai Zsuzsa: Az érzelemkifejezés a ’80-as generációban
8. Pataki Teréz – Korenyák Zsófi: Az „élmény” fogalma éjszakai szórakozóhelyek korosztályi közönsége alapján
9. Schneider Géza – Laposa Richárd: A külföldre utazás motivációja
10. Kocsis Andrea: A posztadoleszcencia jelensége és a kortárs egyetemista generáció
11. Berecz Dia – Molnár Zsófia – Papp Gergely: Motivációs levélen innen és túl – Az 1980-1985 között született fiatalok motivációkeresése a munka világában
FILM, ANIMÁCIÓ
Papp Szilvia ötlete alapján – Walt Disney Company: Kacsamesék – A Gonosz bálna epizód – megszakítás nélkül
A 80-as generáció egyik meghatározó közösségi élménye az az ominózus Kacsamesék epizód, amelynek sugárzását Antall József halálakor megszakította a televízió. Ez a rajzfilm az est folyamán többször, megszakítás nélkül megtekinthető lesz.
Donáczi Balázs – Skatulya Bácsi
A Belga együttes azonos című számához készült animációs kisfilm a generációk közti feszültségekről
ZENE
Fele Királyság – Esti Mashup
Mesefőcímdal-feldolgozó koncert-őrület
KIÁLLÍTÁS
A kiállítást Farkas Zsófi művészettörténész rendezte.
Jáger Attila – Létállapotok Gördeszkán
Jáger Attila gurulásai alkalmával megfogalmazódott gondolatai gördeszka-lapokra rajzolt képregényszerű víziókban öltenek testet.
Az utcán
Kerekesszánkó
Farkas Kata – SMS könyv
Önironikus történetté összegyúrt, illusztrált SMS-gyűjtemény párkapcsolatainkról
Oravecz Évi – Kapcsolataim
Fotókiállítás a kapcsolatoktól való függésről, az identitás-zavarokról, a nemiségről, a gátlások hiányáról, az önképről és a másokról alkotott véleményről
Molnár András – Erdőtűz
Hogyan élednek újjá nagyszüleink bakelitlemezei – kísérleti hanginstalláció
Porpáczy Zoltán – Online Friendship Fashion
A grafikai sorozat ötlete a virtuális ismeretségi hálózati térképek frizurákként való bemutatása, „reklámozása”.
El lehet-e vágni egy kattintással az emberi kapcsolatokat a való életben is?
Milyen hatással vannak ezek a hálózatok az igazi barátságok kezelésére?
Adhat-e igazi rangot, boldogulást az ismerősök tetszetős mennyisége?
Bihari Beatrix – ID-entitás
Részletek korunk sajátos szemléletmódját formáló tényezőkről és azok érzelmi világunkra való hatásaiból. Énképünk kialakulásának és jellegzetességeinek megjelenítése egy absztraktba hajló képi világon keresztül.
Kádár Levente, Károlyi György – Phasebook
A projekt a kortárs fotográfia legkülönbözőbb eszközeivel élve, izgalmas portréfotókkal ad szubjektív, mégis átfogó képet Magyarország fesztiváljainak résztvevőiről, a magyarországi fesztiválkultúráról.
Kusnyár Eveline – Hagyjál Lógva!
Életnagyságú alakok, kezükben különböző technikai eszközökkel. Köztük a néző szabadon sétálhat, a csoport tagjává válhat
SZÍNHÁZ
Föld Színház Műhely – Kapszula
Rendező: Juhász Bálint
“…az előadás igazi témája nem a jövőnk, hanem az ahhoz való viszonyunk, amely itt és most történik, a jelenben. Csak arról beszélhetünk, hogy mitől félünk most, mire vágyunk most, esetleg mit tartunk valószínűnek most.”
A kiállítás képei itt tekinthetőek meg.
Az oldalon szereplő műalkotások jogaival az alkotók rendelkeznek.



