Fiatal művészek és kutatók együttműködése
Középiskolai Média és Művészeti Beavató Foglalkozások

A Középiskolai Média és Művészeti Beavató Foglalkozások célja, hogy mai, a diákok által ismert populáris kultúrtermékek elemzésével segítsük a kritikus kultúrafogyasztás, gondolkodás kialakulását, továbbá szeretnénk ezeken az elemzéseken keresztül megismertetni a résztvevőket a különböző művészeti ágak alapvető működésével, elemeivel, ezen keresztül egyben elérhetővé tenni számukra a klasszikus műveket is. Programunk elsősorban tehát a kritikai gondolkodás fejlesztésére fókuszál, melynek közvetett eredménye a tudatosabb média és kultúrafogyasztás, az érdeklődési kör szélesítése.

A szervezők több éves oktatói tapasztalatára támaszkodva az első komplex Beavató Foglalkozást 2009-ben futtattuk kísérleti jelleggel a Városmajori Gimnáziumban.

Programunkban három különböző szakterületről érkező előadó vett rész. Alpár Balázs, zeneszerző, Csorba Lóránt filmpedagógus, valamint Tarr Ferenc, színházpedagógus. A foglalkozássorozatot 12 alkalmasra terveztük, mely során az első 9 alkalmat rotációs rendszerben, a 3 oktató külön-külön tartotta. Ez alatt az időszak alatt egyfajta bevezetést igyekeztünk nyújtani a magunk szakterületeibe. Elsősorban tehát az alapvető fogalmakat, szabályokat, működési elveket tisztáztuk, majd mindezt interaktív módon igyekeztünk átemelni a gyakorlatba is. Azaz mai reklámokat, zenéket, filmeket, irodalmi műveket elemeztünk közösen és vetettünk össze klasszikus művekkel. Így Shakespearet az Eszeveszett birodalommal, a teknót Bachhal, Tarantinot Buster Keaton filmjeivel. Célunk ezzel az örök formák felderítése, az alapvető művészeti fogalmak közös felfedezése volt. Megmutatni azt, hogy ha a formai elemzésre képesek vagyunk, akkor a tartalmi egyezések a mai és korábbi művek között sokszor meglepőek és igenis bírnak a mindennapi életünkre vonatkoztatható üzenetekkel.

Szeretnénk ezt a tevékenységünket minél szélesebb körben beindítani, amihez várjuk az érdeklődők jelentkezését, javaslatait!

Előadásrészletek ízelítőül:

Örök Dramaturgiai Elemek Az Eszeveszett Birodalom Csúcsjelenetében – Tarr Ferenc

Ismétlődés És Formai Érdekességek Komoly- És Könnyűzenében – Alpár Balázs

Játék És Zeneszerzés – Alpár Balázs

Gyerekek közös munkája:

Volume VMG Média Csoport 2011 – Szántód Minden Nyáron